Online
Számlázási ügyintézői ismeretek képzés 2024 (FAR képzés)
2 napos állami tanúsítványt nyújtó online élő képzés megújult tematikával
2024. október 28. (hétfő) 9:00 - 16:00 óráig
2024. október 29. (kedd) 9:00 - 16:00 óráig
Előadó
Helyszín
Ajánló
A számlázási ügyintéző fő tevékenysége a vállalkozások működésével összefüggő számviteli és pénzügyi feladatok elvégzése, illetve az azokban való közreműködés. Sokan dolgoznak ezen a területen minden szükséges végzettség nélkül, illetve sok esetben kisebb méretű cégeknél a számlázási feladatok az irodavezetőre hárulnak.
Képzésünk célja, hogy gyakorlati segítséget, tudást nyújtsunk azoknak, akik most kezdik a számlákkal való ismerkedést, és szeretnék átlátni a pénzügyi folyamatokat, kötelezettségeket.
Előadónk részletesen bemutatja és elmagyarázza a számlázásra vonatkozó jogforrásokat, az Áfa tv. területi alkalmazását, a törvény tárgyi hatályát, a számlával szemben támasztott alaki és tartalmi követelményeket, a számla utólagos korrekciójára vonatkozó szabályokat és a jellemző ügyletek számlázására vonatkozó szabályait. A képzés az elmélet mellett nagy hangsúlyt fektet a gyakorlatra, a rendszeresen előforduló problémákra megoldási javaslatokat kínál, a napi munka megkönnyítéséhez praktikákat nyújt.
A második nap végére a résztvevő alkalmas lesz a számlázási feladatok teljes körű ellátására, beleértve az egyedi, problémás esetek megoldását is.
Ízelítő a tartalomból
1. nap témakörei
Számlázásra vonatkozó főbb szabályok hatálya • Általános forgalmi adóról szóló törvény • Számlarendelet előírásai • Pénztárgéprendelet • Adóalanyiság és a gazdasági tevékenység fogalmi elemei • Adóköteles ügyletek meghatározása • Termékértékesítés • Szolgáltatásnyújtás • Közösségi ügyletek • Exportra vonatkozó mentességi szabályok • Adófizetésre kötelezett személy • Az adófizetési kötelezettség keletkezése • Számla adattartalmára vonatkozó szabályok • Számlázáshoz kapcsolódó adatszolgáltatási kötelezettség • Üzleti ellenőrzési eljárás • Bizonylatok megőrzési kötelezettsége • Meghatalmazott számlakibocsátási szabályai • Számlakiállítási határidő • Számlakorrekciók • Érvénytelenítés • Helyesbítés • Egyszerűsített számla kiállítási szabályai • Nyugtára vonatkozó rendelkezések • Áfa bevallásra és a nyugtára vonatkozó 2024-es szabályok
2. nap témakörei
Teljesítési hely meghatározása • Termékértékesítés teljesítési helye az általános és különös szabályok alapján • Szolgáltatásnyújtások teljesítési helyére vonatkozó szabályok • Teljesítés időpontja és annak jelentősége • Devizában meghatározott ellenérték számlázása • Időszakonkénti elszámolású ügyletek • Előlegszámlával kapcsolatos szabályok • Gyűjtőszámla kiállításának szabályai • Tárgyi eszközök értékesítése • Fordított adózású ügyletek • Ingyenes ügyletek bizonylatolása • Ingatlanértékesítés áfa szabályai • Ingatlan bérbeadás áfa szabályai • Pénzforgalmi elszámolás lényege • Alanyi adómentesség • Közvetített szolgáltatások jelentősége • Adómentes ügyletek • Adó alóli mentesség a tevékenység közérdekű jellegére tekintettel • Adó alóli mentesség a tevékenység egyéb sajátos jellegére tekintettel
Díjak
- 80 000 Ft + ÁFA / fő / 2 nap az online képzés részvételi díja regisztrált ügyfeleink részére Ezt ajánljuk!
- 60 000 Ft + ÁFA / fő / 2 nap a díj egy cégtől több résztvevő esetén
- 100 000 Ft + ÁFA / fő / 2 nap a díj kedvezmény nélkül
A részvételi díj tartalmazza: a két napos képzést, a képzés szakmai anyagát elektronikus formában és a képzés elvégzéséről szóló állami tanúsítványt.
A 2 napos képzés elvégzéséről a Felnőttképzési Adatszolgáltatási Rendszerből (FAR-rendszer) állami tanúsítványt állítunk ki!
Az állami tanúsítvány kiadásának feltételei:
- a rendezvény teljes időtartamán való igazolt részvétel (a rendszer a részvételt automatikusan naplózza);
- a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény (Fktv.) szeptember 1-től életbe lépett módosító rendelkezései értelmében szükséges adatok megadása;
- a felnőttképzési szerződés elfogadása.
A képzést Microsoft Teams-en keresztül internet kapcsolattal rendelkező számítógépéről, notebookról akár otthonról vagy az irodájából is tudja követni! A képzés interaktív, kérdéseket tud feltenni az előadónak!
Apróbetűs
Ez a meghívó a Hunder MS Kft. részéről ajánlatnak minősül, a képzésre leadott jelentkezés az ajánlat elfogadásának számít, és fizetési kötelezettséget von maga után. A díjat számlánk kézhezvételét követően szíveskedjenek átutalni a számlaszám feltüntetésével a 11102601-13899219-01000003 sz. bankszámlaszámra.
Online (élő) képzés: Kényelmesen az irodából vagy otthonról megtekinthető élő közvetítés. Nincs utazási költség, nincs utazási idő, és az élő közvetítés végén az előadó kérdezési lehetőséget biztosít a résztvevőknek. Az online képzésbe történő belépéshez szükséges adatokat, a belépési segédletet az esemény előtti munkanapon küldjük el a résztvevők részére. A részvételhez semmilyen alkalmazás letöltése nem szükséges. Az előadás kezdetét megelőző 1 órában szükség esetén telefonos segítséget adunk a technikai kérdésekhez és a belépéshez. Lemondást csak írásban fogadunk el az eseményt megelőző 3. munkanapig.
Kapcsolódó rendezvényeink
E-learning
Megrendelhető 2024. október 31. csütörtök, 23:55 óráig
A házipénztár és a készpénzfizetés számviteli és adószabályai (e-learning)
E-learning
Megrendelhető 2024. október 31. csütörtök, 23:55 óráig